Pécel–Gyömrő–Sülysáp hivatalos Leung Ting Wing Tsun kung fu oldala.
A wing tsun kungfu edzéseink igen változatosak, a közösen végzett formagyakorlatok és bázis szintű gyakorlatok mind a kezdőbbeknek, mind a haladó tanítványoknak rendkívül fontosak. Nagy hangsúlyt fektetünk a pontkesztyűvel ütő- rúgózsákkal végzett, az erő összpontosítását, irányítását célzó, vagy az edzések végén lévő ütő- és rúgáserőt, core állóképességet növelő speciális erősítő gyakorlatainkra.
A párosban végzett technikai gyakorlatok során összehangoljuk a tanítvány kéz-láb koordinációját, a lépéseken, irányváltásokon, az egyidejű védekező és támadó mozdulatok mindkét oldalra történő végrehajtása során javítjuk a jobb és bal agyfélteke összmunkáját, és a helyes wing tsun kéz- és lábtechnikák csiszolását.
Az általános képzési része a kungfunknak az alap utcai önvédelem elsajátítása már kezdőként is, majd később a technikák mélyebb színtű ismerete után harci jellegű alkalmazásokon keresztül bővíthetik tudásukat.
A stílusunk egy tradicionális dél-kínai harcművészet, tehát nem küzdősport, ez alapvetően megkülönbözteti mint alkalmazási területet. Nálunk a második helyezettnek nem jár érem az utcán. A célunk, hogy egy veszélyes szituációból épen, egészségesen kerüljünk ki.
A jellegénél fogva a wing tsun lehetőséget ad az élethosszig tartó harcművészeti tanulásra és az abban történő elmélyedésre, kiteljesedésre. Ahogy Yip Man nagymester mondta: „ A magas szintű technikák olyanok, mint a hegycsúcsok, melyeket köd borít; te nem látod őket, mégis ott vannak.”
Várunk szeretettel óráinkon már kisiskolás kortól, akár élethosszig!
Si-Hing Komolai György – 2. mesterfokozat
Si-Mei Pocsai Brigitta – 1. mesterfokozat
Nézd meg edzéseink pillanatait és közösségünk életét!
| Idő | Sülysáp | Gyömrő | Pécel |
|---|---|---|---|
| Hétfő | X | 17:45–18:45 | 16:15–17:15 |
| Kedd | 17:00–18:00 | X | X |
| Szerda | X | 17:45–18:45 | 16:15–17:15 |
| Péntek | 16:00–17:00 | X | X |
| 📍 Sülysáp | Szent István Általános Iskola, Dózsa György út 110, 2241 | wingtsunsulysap@gmail.com | |
| 📍 Gyömrő | Telgisz Tornaterem, Szent István út 69-71, 2230 | wingtsungyomro@gmail.com | |
| 📍 Pécel | Szemere Pál Művelődési Ház, Isaszegi út 3, 2119 | wingtsunpecel@gmail.com | |
| 📞 Telefon | +36 70 635 0480 | komolai.gyorgy@gmail.com |